Roli ebből az alkalomból egész nap álmos volt. Persze hajnal 5-kor már szokás szerint vidáman sikongatva keltett, viszont amint meggyőződött róla, hogy én már ugyan ma nem alszok, azon nyomban visszaaludt.:D Biztos nem az óra átállástól volt ez, mivel ők még aztán semmit nem értenek ebből. Annál inkább a mai hidegfront és a vele társuló szél a ludas. Majdnem egész nap aludt Roli, nem sokat volt fenn. Délután még a telefonáló apukája karjában is elaludt. Este már elállt a szél, gyorsan lementünk egy órára. Roli nagy szemekkel nézte, ahogy sötétedik. Ilyet még közelről nem látott. Holnap már a babaszobáról is csinálok képeket.
A nyári időszámítás alkalmából tettem fel egy nézettségi számlálót, ami valahova eltünt :S, de majd megkeresem, ha nem lesz meg, rakok újat (most már megy mint a karikacsapás, fél évig ezen agyaltam, hogy kell ilyeneket beépíteni, kérdeztem én a gyakorikérdéseken, még csak válaszra sem méltattak! Segíts magadon....) És egy statisztikai nézőkét is találtam, itt meg tudom nézni, hol olvassák az országban a Roli blogot, jó kis időtöltés ez nekem unalmas perceimben, amikor Roli alszik.
Hozzászólások